A CIVIL VIDEÓMEGOSZTÓ CÉLJA >>> ehhez mérjük az eredményességet
A civil szervezetek videóinak „begyűjtésével” egy hatalmas, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ „CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIST” HOZUNK LÉTRE, aminek értéke, súlya van – s képes megvalósítani stratégiai célunkat: egy NAGY CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIS segítségével hatásosan MEGISMERTETNI a TÁRSADALOM SZÉLES RÉTEGEIVEL CIVIL SZERVEZETEINK TEVÉKENYSÉGÉT – ezáltal KÖZVETÍTENI a CIVIL GONDOLKODÁSMÓDOT, ÉRTÉKVILÁGOT.
LÉNYEGFLASH - MIRE JUTOTTUNK 2010-ben?
2010 VÉGEREDMÉNYE EGY MONDATBAN: NAPONTA 3750 (!) civil VIDEÓT NÉZTEK MEG a CivilJutub.hu látogatói 2010 DECEMBERÉBEN
2010. JANUÁRBAN még csak NAPI 662 videónézést regisztráltunk. Év végére tehát majd’ hatszor ennyi civil szervezeti videót néznek meg a CivilJutub.hu látogatói.
MIÉRT FONTOS EZ?
Ez a szám fontos „mutatója” stratégia célunk megvalósulása sikerességének.
Végeredményben, ekként valósítjuk meg stratégiai célunkat: egy NAGY CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIS segítségével képesek vagyunk a TÁRSADALOM SZÉLES RÉTEGEIVEL MEGISMERTETNI CIVIL SZERVEZETEINK TEVÉKENYSÉGÉT.
„HOGY – mi - TÖRTÉNT”?
A TARTALOMFEJLESZTÉS és PROPAGANDA, azaz a 2010-es MUNKA EREDMÉNYEKÉNT történt meg, hogy: csak 2010 DECEMBERÉBEN (116 219 videónézés/hó) KÉTSZER annyi videónézést számláltunk, MINT AZ EGÉSZ 2009-ES ÉVBEN - ÖSSZESEN.
A civil videómegosztó 2008. szeptember 24-től működik.
2009-ben már egész évben működtettük a honlapot, a teljes évről vannak adataink.
A 2010-es év számait összehasonlítva a 2009-es év adataival, látható: hatalmasat fejlődött (vált egyre látogatottabbá, célját betöltővé) a civil videómegosztó.
ÖSSZEFOGLALÁS – a három legfontosabb ELÉRT EREDMÉNY – 2010
MEGNÉZETT VIDEÓK SZÁMA - 2010-ben (2009-hez képest) a legfontosabb területen értük el a legdrasztikusabb emelkedést: MAJD’ 10-SZERESÉRE NŐTT AZ ÉV FOLYAMÁN MEGNÉZETT VIDEÓK SZÁMA (573 000)
A VIDEÓNÉZÉSEK SZÁMA 2010-ben HÓNAPRÓL HÓNAPRA DRASZTIKUSAN EMELKEDETT.
2009. június: 170 / nap - érdekességként
2010. január: 662 / nap
2010. június: 1594/ nap
2010. december: 3749 / nap
Azaz: 2010. januártól decemberig majdnem 6-szorosára (5,67) emelkedett az oldalon, adott hónapban mért videónézések száma.
BEKUKKANTÁS HELYETT VIDEÓZÁS - Míg 2009-ben – a civil videómegosztó ELSŐ teljes működési éve – egy látogató átlagosan egy, addig 2010-BEN EGY LÁTOGATÓ ÁTLAGOSAN 6,22 VIDEÓT NÉZETT MEG. Ez már nem bekukkantás, hanem TUDATOS – civil - VIDEÓZÁS.
HIVATKOZÁSOK (linkek) – KÜLSŐ OLDALAKRÓL – Ma már számtalan (pontosabban 2010-ben – 2248, ami nagy szám egy civil honlanál) helyen találkozunk a civil videómegosztóra mutató linkekkel: egy-egy civiljutub-logó, civiljutubos videó, civiljutubról szóló cikk formájában.
2010-ben kétszer annyi hivatkozást gyűjtött be az oldal, mint 2009-ben.
MIT CSINÁLTUNK 2010-ben – CÍMSZAVAKBAN
TARTALOMFEJLESZTÉS
• 4300 EGYESÜLETI, ALAPÍTVÁNYI VIDEÓT TETTÜNK FEL a CIVIL VIDEÓMEGOSZTÓRA
• minden videó CÍMKORREKCIÓ, KULCSSZAVAZÁS >>> NETES MEGTALÁLHATÓSÁG érdekében
• 1715 videóhoz 5-10 000 karakteres VIDEÓLEÍRÁST készítettünk >>> szervezetre JELLEMZŐ KULCSSZÓKÉSZLET létrehozása >>NETES MEGTALÁLHATÓSÁG
• nem YOUTUBE-os civil szervezeti videók legkülönfélébb honlapokról letöltése, majd YOUTUBE-ra való feltöltése (www.youtube.com/civiljutub), onnan CivilJutub.hu-ra feltöltése >>> munkát elkezdtük, a 600 (2010-2011 – pályázat, NCA) vállaltból 300-at 2010-ben le/feltöltöttük
• HATÁRON TÚLI – romániai - CIVILEK VIDEÓINAK FELTÉTELE a videómegosztóra, betétele havi hírlevélbe
• SZERKESZTÉS – oldal folyamatos szerkesztése, címlapozás, videók kategóriába sorolásA STB
PROPAGANDA
• HAVONTA 5600 CIVIL SZERVEZETNEK, júniustól 300 médiának VIDEÓ-HÍRLEVÉL (havi párszáz videó közül kiválasztjuk a legjobbakat - ezeket – átlag 40 db – tesszük be a hírlevélbe
• VIDEÓPÁLYÁZAT – CivilJutub.hu videópályázat lebonyolítása, díjátadása - cikkek a civil videómegosztó szöveges kiszolgálóoldalán: www.civiljutub.info
• SAJTÓ-(videó) HÍRLEVÉL – 2010. júniustól 300 MÉDIUMNAK
• ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDTETÉSE - E-mailes + Telefonos ügyfélszolgálat 2009-től
MIT VÉGEZTÜNK 2010-ben – RÉSZLETESEBBEN
1./ CIVIL SZERVEZETI VIDEÓ-ADATBÁZIS NAPI BŐVÍTÉSE a CivilJutub.hu portálon, a CIVIL VIDEÓK „LÁTHATÓVÁ TÉTELE” AZ INTERNETEN (szövegezés)
1.1) CIVIL SZERVEZETEK VIDEÓINAK ÖSSZEGYŰJTÉSE a YOUTUBE-ról - több mint 4000 DB
A CIVILJUTUB.HU FRISSÍTÉSE NAPI. A civil szervezetek havi immár 500 videót tesznek fel a YOUTUBE-ra (2010 12. havi adat – 2010 01. hó: még csak 2-300-at). Ezeket mi - amint ott megjelennek - feltesszük a CivilJutub.hu-ra >>> ezzel civil hírforrásként is szolgálunk (ld. sajtókampány)
A CivilJutub.hu-ra feltett videókat egyúttal MEGFELELŐ CÍMMEL, KULCSSZAVAKKAL + LEÍRÁSSAL is ellátjuk őket, hogy LÁTHATÓAK LEGYENEK a NETEN.
A CIVIL VIDEÓFELTÖLTÉS JELLEGZETES HIBÁJA – 80 %-ban –, hogy elmulasztják a videókat megfelelő, a keresőknek nélkülözhetetlen szöveges részekkel – cím, kulcsszavak, leírás – ellátni (részletes kifejtés a www.civiljutub.info főszerkesztős cikkben) => emiatt a videók a keresők – ezek csak szavakat naplóznak – számára láthatatlanok >>> ergo, a netezők sem látják őket.
Ezt KORRIGÁLJUK mi >>> a SZERVEZETRE JELLEMZŐ SZÓKÉSZLET LÉTREHOZÁSÁVAL (cím, kulcsszavak, leírás) ezzel >>> LÁTHATÓVÁ-MEGTALÁLHATÓVÁ TESSZÜK A CIVIL VIDEÓKAT az INTERNETEN.
1.2) VIDEÓ-LEÍRÁSOK ELKÉSZÍTÉSE - 1715 db - 2010-ben
A videó-gazda, vagy videókban érintett civil szervezetekről 2000 - 10 000 karakter terjedelmű leírást készítettünk 1715 videóhoz.
Értelme: a VIDEÓKHOZ TARTOZÓ SZÖVEGEK keresők számára elérhető „SZÓKÉSZLETÉVEL” BIZTOSÍTJUK a SZERVEZETEK VIDEÓINAK MEGTALÁLHATÓSÁGÁT az interneten.
2./ PROPAGANDA => CIVILJUTUB.HU-é + CIVIL SZERVEZETEK-é
Feladat volt: - a CivilJutub.hu ÉS a rajta található videókon szereplő szervezetek minél szélesebb körben (civil szervezetek + sajtó + társadalom tagjai) megismertetése. Eszközök:
2.1) E-MAIL KAMPÁNY – CIVIL SZERVEZETEK (havonta)
5600 hazai civil szervezetnek küldtünk ki havonta CivilJutub.hu HÍRLEVELET => ezzel megismertetjük velük a videómegosztót, motiváljuk őket a videómegosztásra, a SZERVEZETEK EGYMÁSSAL IS MEGISMERKEDHETNEK (!).
2.2) SAJTÓKAMPÁNY
2.2.2/ SAJTÓHÍRLEVÉL HAVONTA – a sajtó-címlista alapján kiküldtük a sajtófeldolgozásra ajánlott szervezetek videóit.
ENNEK: hosszú távú hatása >>> a sajtómunkatársak megismerkednek a civil szervezetek sokszínűségével.